8+2 PÓRUSÖSSZEHÚZÓ, ARCFRISSÍTŐ, TÁPLÁLÓ PAKOLÁSOK A RAGYOGÓ ARCBŐRÉRT ;)


 

 

A tiszta arcbőrre hetente egyszer feltétlenül érdemes valamilyen bőrfrissítő, simító, tápláló pakolást tenni. A pakolás akkor lesz hatásos, ha lemosásáig lazán, kényelmesen fekszünk. A szájat és a szem körüli bőrt, a szemhéjat, szemöldököt ne kenjük be. Míg fekszünk, langyos kamillateába mártott vattát tehetünk a szemünkre, legalább azt is pihentetjük.

Tojáspakolás

Egy tojás sárgáját kevés citromlével és napraforgó olajjal elkeverünk. Lapos ecsettel vagy az ujjunkkal felkenjük az arcra. Húsz-harminc perc pihenés után langyos vízzel vagy tejjel lemossuk.

Aludttejes pakolás

Aludttejet, joghurtot vagy kefirt kevés liszttel összekeverünk és felkenjük az arcra. Húsz perc múlva langyos vízzel mossuk le

Tehéntúrós pakolás

Egy-két evőkanál tehéntúrót tejjel és mézzel péppé keverünk. Húsz percig tártjuk a masszát az arcon, majd langyos vízzel vagy tejbe mártott vattával mossuk le.




Rozsliszt- vagy búzalisztpakolás

Egy evőkanál rozs- vagy búzalisztet langyos vízzel péppé keverünk. Friss uborkalevet vagy friss paradicsomlevet is tehetünk bele. Húsz percig tartsuk a bőrön, majd finom mozdulatokkal radírozzuk le. Meleg vízzel mossuk le az arcot és hideggel paskoljuk át.

Gyümölcspakolások

Sokféle gyümölcsből eper. málna, paradicsom, cseresznye, barack készíthetünk pakolást. Az átpasszírozott gyümölcsöt liszttel keverjük péppé és úgy kenjük fel az arcra. Tizenöt-húsz perc múlva langyos vízzel lemossuk.

Szilvapakolás

Még savanykás szilvát héja nélkül péppé nyomkodunk és kevés olajat keverünk bele. Húsz percig tartsuk a pépet a bőrön. Pórusösszehúzó hatású.

Élesztős pakolás

Egy-két deka élesztőt langyos tejjel péppé keverünk. Felkenjük az arcra és tizenöt-húsz perc múlva lemossuk. Hideg vízzel is öblítsük le a bőrt. Tisztátalan, pattanásos arcbőrre különösen jó.

Uborkapakolás
Nyers uborkaszeletekkel vagy a vastagon hámozott uborka héjával befedjük az arcot. Húsz perc múlva leszedjük. Tágpórusú bőrnek különösen jó.

Hatásos pakolások pattanásos, mitesszeres bőrre

1. Hozzávalók:

kamillatea,
burgonya
fehérkáposzta

A pattanásos bőrre az egyik legjobb gyógymód a burgonya. Nyers burgonyát pépesítsünk robotgéppel és keverjünk hozzá apróra vágott fehér káposzta levelet, kenjük az arcbőrre és hagyjuk rajta 20 percen keresztül, majd langyos kamillateával mossuk le a pakolást a bőrről. Minden nap ismételjük meg a pakolást, hogy a bőr minél hamarabb megtisztuljon és elmúljanak a pattanások.

2. Hozzávalók:

ecetes torma,
víz.

A pattanásos bőr kezeléséhez készítsünk tormás pakolást. Reszeljük le a tormát, tegyük üvegbe és öntsük fel ecettel, 10 napon át hagyjuk szobahőmérsékleten állni. Naponta kétszer tegyünk a pattanásokra ecetes tormát és hagyjuk rajta 10 percet, majd langyos vízzel mossuk le.

Megosztásokat köszönöm

forrás: bidista

Most Nézik:

A VIZELETED SZÍNE MEGMUTATJA MILYEN BETEGSÉGEID VA...     A vizelet az egyik legjobb mód a betegségek kimutatására, az orvostudományban már régóta elemzik. A színe, a zavarossága, sőt még a ...
A LEGPOTENSEBB TERMÉSZETES ORVOSSÁG 😉 VISSZAÉPÍTI A MEMÓRIÁT, 20 SZÁZALÉKKAL NÖVELI A ZSÍRÉGETÉST, JAVÍTJA A HALLÁST ÉS A LÁTÁST:   Ha az alábbi leírás szerint összerakod ezt a zs...
A CSODATEVŐ ALMAECET 15 FELHASZNÁLÁSI MÓDJA, AMIRŐ...     Egy természetes készítmény, amely számtalan betegségre gyógyír, amely a háziasszonyokat is sok mindenben segíti, a vasalástól elkezd...
MOND, MELYIK A KISLÁNY A BABÁK KÖZÜL? A VÁLASZOD S...     Minden nap döntéseket hozunk, mit főzzünk, mit együnk, mit vegyünk fel, hová menjünk vásárolni és még hosszasan sorolhatnánk. A dönt...
Hét nap, 7 pohár: ezzel a módszerrel sikeresen meg...     Hét nap, 7 pohár: ezzel a módszerrel sikeresen megszabadulhatsz a hasi zsírtól! A fogyókúrás lé titka… A túlsúly problémájával mana...
Csak egy kanál ebből az oldatból és a virágaid őrü...     Mikor azt vesszük észre, hogy a szobanövényeink nem a megszokott időben virágzanak, vagy egyáltalán nem hoznak virágokat, az azt jel...

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Tovább az eszköztárra