EZ A VÉRCSOPORT VÉDETTEBB A RÁK, A DEMENCIA VAGY A TROMBÓZIS ELLEN ;)


 

 

Egyes vércsoportok esetében kisebb aránnyal fordulnak elő bizonyos betegségek. Most kiderült, hogy a rák, a demencia, és a trombózis esetében mely vércsoportok szerencsésebbek.

Egyes vércsoportok esetében kisebb aránnyal fordulnak elő bizonyos betegségek. Most kiderült, hogy a rák, a demencia, és a trombózis esetében mely vércsoportok szerencsésebbek.

Azt már kiderítették kutatások, hogy egyes vércsoportoknál néhány betegség előfordulásának nagyobb a kockázata és döntő szerepet játszhat több egészségügyi kérdésben is a vércsoport, a termékenységi problémáknál, az Alzheimer-kór kialakulásában, vagy akár a ráknál.

Kevesen tudják, hogy a vércsoportokat a vérben található cukor és fehérje kombinációk alapján különböztetik meg. Ez alapján 4 fő csoport létezik: A, B, AB, és 0. A britek 44 százaléka 0-s vércsoportú, 42 százaléka A, 10 százaléka B, és csupán 4 százaléka AB.




Egy friss tanulmány szerint a 0 vércsoportú férfiaknál négyszer kisebb az impotencia esélye, mint más vércsoporttal rendelkezőknél.

Szintén érdekes, hogy a Torontói Egyetem korábbi kutatásai szerint a 0 vércsoportúak szervezete ellenállóbb a maláriával szemben. Szerintük ez azért van így, mert az emberi immunsejtek könnyebben felismerik a fertőzött 0-s típusú vérsejteket, így gyorsabban tudnak reagálni. Az immunitás viszont csak egy része a történetnek.

A vércsoport a nők termékenységére is hatással lehet, úgy gondolják, hogy az A-s vérű nők lényegesen termékenyebbek, mint a 0-sok. A Yale Egyetem 2011-es tanulmánya szerint az 560, 30-as évei közepén járó, meddőség elleni kezelés résztvevőinek vizsgálata közben azt vették észre, hogy a 0-s típusú nőknél kétszer akkora a meddőség kialakulásának kockázata. Viszont a 0-s vércsoportú nők esetén kisebb az esélye annak, hogy terhesség alatt magas vérnyomás alakuljon ki.

A 0-s vércsoport másik nagy előnye, hogy úgy tűnik, kisebb eséllyel alakul ki agyi betegség, mint például az Alzheimer-kór. A Sheffield Egyetemen agyi képalkotás segítségével felfedezték, hogy a 0-s vérűeknek nagyobb a szürkeállománya (az agy ezen része dolgozza fel az információkat), ami kulcsfontosságú terület a beszéd, a koordináció és az egyensúly esetében.

Úgy gondoljuk, hogy a szürkeállomány szintje összefügg olyan genetikai tényezőkkel, amelyek meghatározzák az egyén vércsoportját is”

– mondta Annalena Venneri klinikai neuropszichológus professzor. Azt is megállapították, hogy a 0-s típusúaknál kisebb a kognitív károsodás kockázata, ugyanakkor az oktatás, az étrend és a testmozgás is védi a szürkeállomány veszteségét, amivel más vércsoportúak is csökkenthetik a kockázatot.

A megelőző intézkedések nagyon fontosak: ösztönzőbb agyi tevékenységet kell folytatni, az egészséges táplálkozás és a testmozgás pedig szintén sokat segíthet”

– mondta a professzor. Hasonló a helyzet a vérrögök képződésénél is. Dán és svéd tudósok 1,5 millió ember vérének vizsgálata közben azt találták, hogy a 0-s típusúaknál 30 százalékkal alacsonyabb a vérrög-képződés kockázata, így a trombózisé és a tüdőembóliáé is. További kutatások azt mutatták, hogy a B vércsoportúaknál sokkal valószínűbb a vérrög okozta érelzáródás, mint más vércsoportúaknál, bár ennek az oka még nem tisztázott.

A 0-s vércsoport, úgy tűnik, hogy védelmet nyújt bizonyos rákos megbetegedések kialakulása ellen is, például a gyomor-, vagy a májrákkal szemben. A vércsoport-diéta valójában nem a súlyvesztést célozza, hanem segít az embereknek abban, hogy jobban működjön a szervezetük. A Torontói Egyetem 2014-es kutatása alatt 1400 embert vizsgáltak vércsoport-diéta közben. Úgy találták, hogy az általános egészségügyi helyeztük meglehetősen javult a diéta során.

Megosztásokat köszönöm

forrás: aztbeszelik

Most Nézik:

Ez a módszer leolvasztja a zsírsejteket! 😉 Nem hu...     Egy hónapon keresztül minden reggel ezt a csodás készítményt kell fogyasztanod. Egy hónap múlva már a tükörben is látni fogod a munk...
FOGYASZTÓ GYÖMBÉRES VÍZ: A LEGEGÉSZSÉGESEBB ITAL A...     Valószínűleg mindenki találkozott már fogyókúrás receptekkel, kár lenne tagadni, hogy sokat ki is próbáltunk közülük. Most felfedjük...
A DIÓFA AZ EMBER LEGNAGYOBB BARÁTJA! 😉     Kertes házaink szinte mindegyikében megtalálható egy kedves szeretni való fa a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják,...
Csak napi pár perc és a hajhullás megszűnik! Tippe...     Az egyik legsúlyosabb hajprobléma, a hajhullás. Sokan megijednek attól, hogy a szokásos fésülködés, hajmosás következtében „rengeteg...
Csak 3 evőkanál naponta és csökken a koleszterinsz...   Ha tényleg érdekelnek a természetes orvosságok, most valami újat tanulhatsz, mert ez a szer csodákra képes! A fokhagyma önmagában is egy cso...
NAGYANYÁINK TANÁCSA: AZ ILYEN FÉRFIHOZ SOHA NEM ME...     Így választottak férjet maguknak egykoron a lányok! És működött. Milyen egy jó férj? Ha nem csak a szívünkkel gondolkozunk, hanem a...

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Tovább az eszköztárra